Találkozás..VELE:) ♥

Egy vérfarkas...szuper. Na még csak ez kelett. Rákiabáltam Elisabethre.
-FUSS! Én addig elterem a figyelmét!
-D-de..
- NINCS DE! INDITS!
Azzal elcsaltam másfelé a vérfarkast míg Elisabeth megindult visszafelé. Órákig rohantam a vérfarkas elől abban reménykedve hogy ki fog fáradni. De nem, én bizony kezdtem elfáradni. Mikor fáradságtól estem össze egy erős és izmos kar tartott meg. Vajon ki lehetett az? Felnéztem a srácra aki kedvesen mosolygott rám majd elvitt a vérfarkas elől egy biztonságot nyújtó helyre.
- Te ki vagy? Rohantam le ezzel a kérdéssel.
- Először meg kéne köszönni hogy megmentettelek nem?
- Jó, bocsánat. Köszönöm. NA most áruld el hogy ki vagy.
- A nevem Kaoru. És téged hogy hívnak?
- Ayame. Miért mentettél meg?
- Nem hagyhatom hogy egy lányt bántsanak..
- Köszönöm. Vissza tudnál vinni ? Valakit meg kell hogy nézzek.
- Persze.
Megfogta a kezem és elindultunk kifelé. Halvány pír jelent meg az arcomon úgy követtem őt. Olyan helyesen néz ki. De miket is beszélek. Én tuti nem tetszek neki. Lassan odaértünk az Elisabeth-el talált rejtekhelyre. Be is rohantunk a házba körbenéztem és ott volt Elisabeth az ágyban. Békésen aludt, semmi baja sem volt. Hála istennek.
- Köszi hogy elhoztál. Mehetsz ám...ha szeretnél.
- Nem, mert ittmaradok! Nem hagyom hogy megint bajba kerüljetek. Meg amúgyis...meg akarlak ismerni.
- Akkor ismerkedjünk. Mosolyodtam el. És ő is. Azthiszem..beleszerettem a mosolyába.
Egész éjjel csak beszélgettünk és beszélgettünk. Míg szépen lassan teljesen belezúgtam. Csodálatos érzés, amikor beleszeretsz valakibe.

Lassan eljött a reggel. Mikor reggel felébredtem Kaoru ölében találtam magam miközben ölelve engem, alszik. Olyan aranyos arca van. Meg úgy alapjából. Tök helyes. Pont egy életveszélyes kaland kellett ahhoz. Hogy megismerjem a talán...életem párját?
Hát remélem életem párja lesz. De ez még messze van. Jobban meg kell őt ismernem.