Erős ütést éreztem a fejemen a naplót szorongattam majd elsötétült minden arra még emlékszek hogy valamit beszélgettek de akkor az számomra érthetetlen volt. Újra egy sötét szobában ébredtem… de ez más volt, mint a másik körbenéztem a fejemet fájdaltam kicsit, még de nem különösebben törődtem vele. Egy remegő hang szólított meg csak ennyit mondott „Segíts!” Gyorsan hátrafordultam és egy kislányt vettem észre hasonlított rám, mert neki is volt olyan bigyula a fején. Oda guggoltam elé majd megöleltem ő csak sírt a pólóm teljesen átázott, de nem érdekelt csak az, hogy valahogyan megnyugtassam.
- Ha énekelek neked valamit… akkor megnyugszol?
Ő csak bólintott kissé remegve. Sóhajtottam… lehet, hogy az én szörnyű hangomtól csak jobban fog félni… mamám… jó ötlet volt egyáltalán ez? Erőt vettem magamon és nekiálltam énekelni. A kislány ennek hatására meg is nyugodott és elaludt. Most már nekiállhatok gondolkozni, hogy vajon hol vagyok/vagyunk. Csak egy sima és sötét szoba. Kinyilodótt az ajtó belépett egy nagydarab férfi mintha láttam volna valahol… megvan! Ő volt az egyik, aki leütött! Közelebb lépett hozzánk és egy lépéssel már előttünk is állt. Most először úgy féltem, mint még soha. De nem mutattam ki, nem, nem mutatom, meg hogy félek. Senkinek sem! Leguggolt és mélyen a szemembe nézett majd megszólalt:
- Tudod te hogy egyáltalán mi vagy?!
- Nem. Ráztam meg a fejem.
- Elárulom. Diclonius.
- Az meg mi?
- A Dicloniusok koponyájából kiemelkedik két homloknyúlvány. Ezek a szarvaik. Ezekkel lehet őket láthatóan megkülönböztetni a normális emberektől. Az agyuk másmilyen, mint a miénk. Agyukban a külső lebenytojásnyi méretű. A közönséges embereké csak 5 milliméternyi. Ez a mirigy régebben egyfajta információ receptor volt. Ez afféle hatodik érzéket sugárzott. Tehát az ő hatodik érzékük sokkal fejlettebb, mint a miénk. Mivel a tobozmirigyük tojásméretű, a közönséges embereké pedig csak 5 milliméternyi, így biológiai értelemben ők már nem emberek. Lehetséges, hogy a tobozmirigyük különös nagysága valamilyen módon kapcsolódik a vektorokhoz?
- És mi az a vektor?
- A vektorok a Dicloniusok (szarvas emberek) titkos fegyvereik. A vektorok nem mások, mint sűrű, fénysebességű rezgések tömege, amelyek karokká formálódnak. A vektorokat egy tobozmirigy nevű agyban található hatalmas sejt, ami náluk sokkal nagyobb, mint a homosapiensek-nél. A vektorokból általában négy darab van. Azoknál, akik fejlettebb egyedtől, fertőzés útján születtek diclonius-nak azoknak sokkal erősebb, fejlettebb, több vektoruk is lehet. A vektorok általánosságban két méter hosszúak, de van olyan példány, amelyiknek sokkal hosszabb van. A vektorok az emberi szem előtt láthatatlanok. Csak a diclonius-ok látják a sajátjukat és másokét. Ezekkel a "karokkal" gyilkolnak és harcolnak a Dicloniusok. Ezek nem közönséges karok (lévén anyagukból és felépítésüktől) sokkal gyorsabbak, hosszabbak és erősebbek. És vágó képességük sem utolsó. A vektorok a diclonius-ok hátából állnak ki. Csak akkor jönnek elő, amikor ők akarják, így helyük a hátukon változhat. Amikor nem használják a "karjaikat" olyankor kikapcsolják és megszűnnek a fénysebességű rezgések, ezáltal eltűnnek vektoraik is. De… viszont a te vektorjaid az érzéseid szerint jönnek elő. Ez nem tudom, hogyan lehetséges azért akarunk itt tartani pár hónapig vagy hétig.
- Értem… és miért akartok itt tartani?
- Hogy kielemezzük, hogy miért vagy más, mint a többi Diclonius.
- Bántani fogtok?
- Ezt majd még meglátjuk. Attól függ, hogyan fogsz viselkedni.