A kétségbeesés és a nagy változás kezdete.

Nagy nehezen álomra hajtottam fejem… próbáltam megfeledkezni ezekről a rossz dolgokról… a sikítás is véget ért majd reggel ráérek ezen gondolkozni. A naplót fejem alá tettem és el is aludtam. Gyorsan eljött a reggel újabb sikítás keltett fel… egyre jobban félek. Elérkezett a második nap is… vajon még meddig leszek itt? Elővettem a naplót valahogy ez a napló megnyugvást jelentett számomra.
Kedves napló… Igen újra én. Kezdek megőrülni… valami vágyat érzek legbelül, de ez a vágy nem köthető semmi féle szerelemhez talán a gyilkoláshoz… ezért KÉRLEK SEGITS! Idegroncs leszek… NEM BÍROM!
Halk ajtónyitást hallok a naplót gyorsan eldugom már megint az a fickó az… mit akar?! Közelebb lép lassú idegőrlő léptekkel. Egy percre néztem el és mire újra felnéztem már előttem ált és arcom simította meg lágyan.
- Na hogy bírod? Kissé kötekedős hangnemben mondta.
- Maga hogy bírná, ha be lenne ide zárva? És egyáltalán minek vagyok itt? Elárulná végre?!!
- Mindennek eljön a maga ideje… mindennek. Azzal hátast fordult és kiment az ajtón újra rám zárva azt. Előkaptam a naplót és villámgyorsan írni kezdtem bele: istenem… kikészít ez a fickó! Mikor mondja, már el miért vagyok itt?! Talán meg sem akar ölni… vagy igen??? Mikor jön el annak az ideje, hogy végre elmondja? Mennyi kérdésem van még… és nincs, kinek feltegyem… csak neked… Most már nem bízhatok meg senkiben… még magamban sem. Olyan fura érzésem van… De hogy miért? Azt még magam sem tudom. Kezdek hozzá szokni ehhez a környezethez… de még mindig foglalkoztat a kérdés. Vajon én is így fogom végezni? Leraktam a tollat a naplóval együtt. Majd körbejártam a szobát nekiálltam körülnézni hátha akad itt valami ennivaló vagy valami érdekes dolog. Ennivaló az nem volt viszont érdekes dolog az igen. Egy csontvázat pillantottam, meg akinek a koponyacsontján egy szarvcsont féleség lehetett. Elkezdtem vizsgálgatni. Megint ajtónyitódás most három sötét alak jelent meg mögöttem…